A ló futószárazása

A futószárazás mint a kiképzésben használt módszer nem más, mint amikor a kiképzője körül a ló egy kb. 10-14 méter átmérőjű körön mozog.

Annak ellenére, hogy igen sokan elsősorban a „könnyű munka” egyik fajtájának, vagy egy jókedvű ló lovaglás előtti lejáratásának tartja, helyesen, céltudatosan végezve a kiképzés hasznos eszköze.

Ahogy tanulással sajátítható el a lovaglás minden eleme (ülés, befolyások) ugyanúgy tanulandó a futószárazás is. Aki ráérez a futószárazás helyes végrehajtására, rá fog jönni, hogy nem sokban különbözik magától a lovaglástól. Az alapelvek megegyeznek a lovaglás alapelveinél leírtakkal.

A kiképző lóhoz viszonyított helyzete és az ostor jelenléte teremti meg az előre menetelt, miközben a futószár kontaktusa vezet és ellenőriz, akárcsak a szár.

A futószárazás az alábbi esetekben kifejezetten ajánlott:

•           fiatal lovak lovas alatti kiképzésének előkészítése,

•           a helytelen lovaglásból adódó mozgás és tartáshibák javítása,

•           „rossz” testalkatú lovak korrigálása (pl: szár felett, beejtett háttal mozgó, rövid feszes hátú lovak),

•           betegségen átesett, könnyű munkát igénylő lovak mozgatása.

A futószárazásra szolgáló hely – annak érdekében, hogy a ló figyelmét ne tereljék el más ingerek, ezáltal ne csökkentsék munkánk értékét – legyen nyugodt. Talaját tekintve sima, nem túl mély. A futószárazás kört célszerű bekeríteni, ez támaszt ad a lónak a körön való haladáshoz.

A futószárazás felszereléseit a futószárazás céljához kell igazítani. Elengedhetetlen azonban a kantár és a nyereg vagy futószáras heveder, hogy a kikötőszárakat csatolhassuk. A kikötés szerepe, hogy a szárak hatását részben helyettesítve keretet adjon a lónak.

A kikötőszárakat úgy kell beállítani, hogy enyhe támaszkodást biztosítson mindkét oldalon a ló számára, speciális esetektől eltekintve egyforma hosszúra csatoljuk mindkét oldalon.

A kikötőszár nélküli futószárazás nem más, mint egyszerű jártatás. Kikötőszár nélkül a futószárazást végzőnek semmiféle befolyása nem lesz a külső vállra, a ló könnyen rádőlhet, a körből kifordulhat. Ez olyan helyzetet idézhet elő, hogy az elülső és hátulsó végtagok útja keresztezi egymást, azok összeütődhetnek, ezért sérüléseket okozhatnak.

Futószárazásról lévén szó, elengedhetetlen a futószár és a futószáras ostor használata. A futószár egy legalább 7 méter hosszú, lapos szár, ami jó fogást biztosít. A futószáras ostor jól kiegyensúlyozott ostor, amely olyan hosszú legyen, hogy szükség esetén a körön haladó lovat elérhessük vele.

A kikötőszárak típusai közül kettőt és a futószár csatolását a következő ábrán szemléltetjük.

A futószárazást, akárcsak a lovaglást, általában bal kézre kezdjük. A csikók futószárazását kezdetben két ember végezze, hogy rávezesse a lovat a kör tartására. Amennyiben a ló érti, hogy körbe kell mennie, már csak egy ember legyen a körben, ha többen vannak csak zavarják egymást és a lovat.

A futószárazást végző a kör közepére vezeti a lovat a gondosan összerakott futószárat belső  (A belső megjelölés a későbbi futószárazás irányához viszonyított, ha a ló bal fele esik befelé, akkor a bal kéz a belső.) kezébe veszi és a ló elé áll. Az ostort eközben úgy tartja külső kezében vagy hóna alatt, hogy a nyél vékonyabb végével a háta mögött a föld felé irányuljon.

A munka megkezdése előtt a lovat meg kell barátkoztatni az ostorral, hogy segítségként használhassuk, ne keltsen riadtságot használata. Ezt úgy végezzük, hogy az ostort megmutatjuk a lónak, ha nem fél tőle nyugtató szavak kíséretében simítsuk végig az ostor vékony felét a ló nyakán, hátán, farán, egészen a csánkig. Ha határozottan és nyugodtan végezzük ezt, rövid idő alatt nyugodtan tűri a ló. Egyes egyedek nem tűrik a hátulsó végtag ostorral való érintését, ha ezt tapasztaljuk ne erőltessük az ostorral való érintést.

Ha a ló ostorral való érintést már eltűri, vegye azt a futószár-vezető ismét háta mögé. A mozgás megkezdéséhez vezesse a lovat előre, ő maga lépjen hátrafelé, engedje, hogy lova belső felével előtte elhaladjon. A belső kézben lévő futószár engedésével engedje ki a megkívánt méretű körre, míg a külső kezében az ostort a ló mögött úgy tartja, hogy a ló annak mozgásait láthassa.

A futószár-vezető a kör közepén állva a ló iramának megfelelően forog nem megy körbe. A futószárat a szár tartásánál leírtak szerint fogja, könyökben meghajlítva, könnyedén a testhez simuló felkarral, a belső kezében kb. a ló szájának magasságában. Az ostort külső kezében tartja, amelyet a ló csánkja felé irányít. Így a szár és az ostor egy körcikkelyben vezeti.

Előfordul, hogy a ló nem akar a körön maradni, arról kifelé vagy befelé letér. A kifelé való letérést a futószár segítségével az előrehajtásból származót a külső vállra irányuló hatás hivatott meggátolni.

A befelé letérő ló a futószár-vezetővel szembefordul, ebben az esetben a lovat magunkhoz vonjuk és a munkát előröl kezdjük. Ha ismételten, többször megtörténik a befordulás, a belső vállra irányított könnyű ostorcsapással kell megértetni a lóval akaratunkat. Ha ezt következetesen csináljuk a ló gyorsan megérti kívánságunkat.

Ha a ló szívesen jár körön, megkezdjük a ló határozott, de nyugodt előrehajtását, a kikötő szárhoz való hozzáléptetését. Az elv megegyezik a kiképzés rendszerénél leírtakkal. A futószáron mozgó ló előrehajtására az ostort és hangsegítséget (csettintés) használunk. A ló érzékenységétől függően az ostor végének megemelésétől egészen a könnyű ostorcsapásig terjed az ostor feladata. Amennyiben az ostorral előrehajtó módon meg kívánjuk érinteni a lovat, azt a csánk felé irányítsuk – semmiképp sem a far vagy a hát felé – az ostort eközben mélyen tartsuk a csapó alulról felfelé a vízszintes alatt mozogjon. A nagy gyakorlattal rendelkező ostor használó az érintést végezheti a csizma helyén is.

Amennyiben az ostort a váll felé irányítjuk vagy ott érintjük a lovat a körre való kihajtásra, a futószárhoz való hozzáhajtásra szolgál (a futószár könnyen feszüljön a ló szája és futószárazó keze között).

Az ostort semmiképp ne használjuk a futószár előtt. Az ostorral való pattingatást más lovak jelenlétekor mellőzzük, hogy ne zavarjuk őket munkájukban, másrészt gyakori használata esetén a ló könnyen habituálódik.

A leírtakból kitűnik, hogy a futószáras ostor használata nagy gyakorlatot igényel, hogy a kívánt hatást érjük el.

Az előre ható másik segítségünk a hang, amely a halk figyelmeztetéstől egész a serkentő erős „csettintésig” fokozható, akaratunk szerint. A hang a dicséret eszköze is lehet (lásd jutalmazás, büntetés, a ló hallása). Különös előnye, hogy azonnal alkalmazható – nincs késés mint az ostor csapójának útja során – a kívánt pillanatban hathat.

Előrehajtáskor, akárcsak a lovaglás során, a futószáron utána kell engedni, és a futószárhoz hozzáhajtani.

A felvételek kivitelezésére lényegesen kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre. A felvételeket a hang és futószár útján valósíthatjuk meg. A felvételek elfogadására az iram csökkentésére, a hangra mint jelre célszerű feltételes reflexet felépítenünk. A felvételhez a nyugtató hang alkalmazása mellett a futószár rövidítésével szoktassuk a lovat. A futószár rövidítését, amennyiben a kívánt iramot, vagy jármódváltást elértük, be kell szüntetni, s a lovat a kör eredeti méretére kell kiépíteni. A futószár durva használata nem célravezető, a lóból félelmet vált ki.

A futószárazás során, annak érdekében, hogy a ló izomzatát ne egyoldalúan eddzük, gyakran kezet kell váltani.

A kézváltáshoz a lovat lépésbe vesszük, majd behívjuk a kör közepére, közben a futószárat a ló kezelésének megfelelő ütemben összegyűjtjük, ilyenkor az ostort célszerű hónunk alá venni.

A futószárat átcsatoljuk a második oldalra, ellenőrizzük az egyéb felszerelések helyeződését, a kikötőszárak és a felrántó szíjak feszességét, szükség szerint igazítunk rajta. A hónunk alatt lévő ostort a hátunk mögött átvesszük az új külső kézbe és a lovat a már ismertetett módon kiengedjük a körre.

A futószáras munkát mindig lépés jármóddal kell kezdeni és befejezni. A futószáras munka végén a lépéshez a kikötőszárakat csatoljuk ki vagy állítsuk hosszúra.

A futószáras célja mindhárom jármódban a lendületes, tiszta lépések. Az egyes jármódokba való átmenetre hagjeleket célszerű használni (általában a jármót nevét; „Lé-pést!”, „Ü-getés!”, „Vág-tát!”), amelyet szükség esetén az ostor megemelésével egyértelműsítünk.

A futószáron történő vágtába való beugratáskor a lovat félfelvételekkel – a futószár többszöri kis fokú meghúzásával – figyelmeztetjük, az iramot valamelyest rövidítjük, majd a vezényszóval, szükség esetén ostorral támogatva beugratjuk vágtába. A mind gyorsabbá való ügetésből vágtába kergetés nem tekinthető beugratásnak, kiképzési értéke nincs.