A lovaglás története:

Ló és ember: több évezredes kapcsolat jóban-rosszban, dicsőségben-vereségben, békében-háborúban, mulatságban-munkában.

A ló történetét és biológiai fejlődését is az ember formálta, de a ló is beleszólt az ember történetébe.

Az első régészeti leletek, melyek a ló háziasítására utalnak, a mai Ukrajna területéről származnak Kr. e. kb 4000-ből. A ló külalakjáról, ember által történő hasznosításáról kevés nyom maradt fenn. A lovagló ember legkorábbi ábrázolását barlangrajzokon láthatjuk. A ló és lovas motívuma később megjelenik a festett edényeken, agyagtáblákon és szobrokon is.

Az első emberek még húsáért, bőréért vadásztak a lóra, ugyanolyan vadászható állatnak tekintették, mint minden más ehető húsú vadat. A még élve fogságba esett állatokat megpróbálhatta az ősember valahol a barlang körül elhelyezni, így maradt tartaléka és nem kellett ismét vadásznia. A vemhes kanca esetében az ott született csikót is a jövőbeli tartaléknak tekinthette, ezáltal a csikó az emberhez hozzászokva nőtt fel. Rájöhettek arra, hogy ez a csikó ha felnő és megerősödik, akkor az ember saját terhét a ló hátára rakja, vagy önmaga is felülhetne rá. Feltevések szerint az ember előbb mint teherhordó, igavonó állatot használta, csak később ült fel rá. Harci szekerek húzására már Kr. e. 2000-ben használtak lovakat. A hátaslóként való használat első bizonyítékai i. e. 1200-ból származnak.

Később, mikor a lótartás, a lovaglás mindennapivá vált, nem tudták elképzelni hogy az isteneik lovak nélkül boldogulhatnának. Az első lovakat ábrázoló barlangrajzok is vallási céllal készülhettek. Sok országban a hősöket lovukkal együtt temették el, azt hitték, hogy a túlvilágon is szükségük lesz rájuk.

Az ember rájött arra, hogy a lóval mennyivel gyorsabb és könnyebb a közlekedés. Rájött arra is, hogy mennyi mindenre tudja lovát használni. Segítségére volt a ló a háborúban is. Ekkor a ló még csak harci eszköz volt az ember számára. A ló volt az egyetlen közlekedési eszköz, amellyel egész népek útra kelhettek, vagy épp más népeket elpusztítsanak.

 Lótartással legelőször az eurázsiai sztyeppéken élő nomád népek foglalkoztak. A gyors lovascsapatok váratlanul rajtaüthettek a letelepedett, földművelő népeken, az üldözők elől is gyorsan elmenekülhettek. A leghíresebb lovas nép a mongol volt. A ló katonai jelentőségét a nagy hódító, Nagy Sándor is felismerte. Lovassága olyan átütő erejű volt, hogy a gyalogságnak szinte semmi szerepe nem maradt. Ezáltal vonult be a történelembe.

A nyereg és a kengyel elterjedésével a lovas szabadabban használhatta kezeit, könnyebb lett a fegyverek használata. Legfőbb fegyver az íj és a hajítódárda volt. Ezek elleni védekezésül terjedtek el a nehéz páncélok. A nehéz páncélzat miatt került sor a nyergek átalakítására, és a harci lovak jellege is változott. Ekkor elsősorban a nagytestű, robosztus, fegyelmezett lovakat tenyésztették, melyek elbírták a lovas és a páncélzat súlyát. A nyerget elől és hátul magas kápával látták el, hogy a lovas biztosabban ellenálljon a lándzsadöféseknek. A lovaglás művészetének ekkor még nem jutott szerep. A nehéz súly akadályozta a lovat a szabad mozgásban. Ezért gyorsaságról sem lehetett még szó.

A tűzfegyverek elterjedésével feleslegessé vált a nehéz páncélzat, mivel a mozgékonyabb lovasnak nagyobb esélye volt az életben maradásra. Ezért a 16. és 17. században megnőtt a lovaglótudás jelentősége. Elkezdték a gyors, könnyen irányítható, mozgékony lovak tenyésztését.

Az indiánok csak a 16. századtól- miután a spanyol hódítók hajóikkal visszahozták az Amerikából rejtélyesen eltűnt őslovakat- kezdtek el a prérin legelő bölénycsordákra vadászni. Az addig soha nem látott fehér ember és az a valami, aminek hátán ült, kezdetben nagy riadalmat okozott számukra. Később rájöttek a ló használatának előnyeire. Az apacsok és a komancsok honosították meg Észak-Amerikában a lótartást. Felhagytak a földműveléssel, és áttértek a lóról történő vadászatra. Az eddig békében élő törzsek között az eltérő életmód miatt gyakoriak lettek a nézeteltérések. A törzsek nem foglakoztak lótenyésztéssel, lovaikat vagy a spanyoloktól vagy más indián törzsektől lopták, vagy a  spanyolok által hátrahagyott és elvadult lovak, a musztángok befogásával jutottak lovakhoz. Az indiánok leginkább a tarka lovakat kedvelték, ezt egyetlen törsz, az idahói indiánok tenyésztették. A fajtát appaloosának nevezték el. A törzs kihalásával lovaik is szétszóródtak.

A hadseregek legütőképesebb egysége a 19. századig a lovasság volt. A történelem legnagyobb és legvéresebb lovas ütközetében vesztette el Napóleon a háborút Waterloonál. A géppuskák elterjedésével megszűnt a lovasság katonai jelentősége. Napjainkban leginkább sport és hobbi célból tartanak lovat.

Nagy erejű igáslovakra a mezőgazdaság gépesítése miatt egyre kevésbé van szükség. A szállításban korábban megbecsült kocsihúzó lovakra sincs ma már szükség.

Az iparosodással kiszorult a ló az ember mindennapi munkájából, de a lovakat kedvelők tábora ismét növekszik.