Ajánlom e cikket azoknak is akik gyakorlott lóápolók, és azoknak, akik most először fogják az olvasottak szerint végrehajtani. Ajánlom, hogy a gyakorlatlan lovastárs kérjen meg egy oktatót, vagy már gyakorlottabb lovast hogy segédkezzen. Ajánlott azonban előtte a lóápolási szeknyelv elsajátitása, hogy tudjuk az eszközök, és céljuk nevét, valamint felhasználhatóságát. Akik pedig gyakorlottak már e téren, remélem örömüket lelik majd a betegségekről és azok kezelési módjainak leírásában. Jó olvasást!

A lóápolásról

Az ápoláshoz hozzátartozik a ló munka utáni ápolása is. Ha nem áll módunkban a lovat addig sétáltatni, amíg megszárad, akkor a leszerszámozás után szalmacsutakkal dörzsöljük (csutakoljuk) át a megizzadt testtájakat, hogy a szőrzet ne összetapadva, és minél hamarabb megszáradhasson.

Semmiképpen se akadályozzuk meg, hogy a ló, ha akar, a friss szalmában vagy a homokban (ha karámban van) meghempergőzzön, hiszen ez az ő természetes ápolási módja.

Természetesen, ha boxban hempergőzik a ló munka után, várjuk meg, amíg feláll, nehogy úgy forduljon a lábával a box fala felé, hogy ne tudjon talpra állni.

Ha ez mégis megtörténik, odébb kell húzni a lovat annyira, hogy fel tudjon állni, vagy segíteni kell neki visszafordulni a másik oldalára. Ez nem mindig könnyű.

A ló lábát használat után szokás lemosni. Ennek két értelme van, az egyik a rátapadt sár eltávolítása, a másik az inak hűtése.

A patából a trágyát, beletapadt szalmát a lovaglás előtt, az esetleg beletapadt földet, sarat pedig a lovaglás után a patatisztítóval távolítsuk el.

Munka után érdemes ellenőrizni - ha olyan terepen jártunk - hogy nincs-e a patkó alá vagy a patába szorult kavics, ami akár sántasághoz is vezethet.

A körmözést, illetve a patkolást 6 hetente szükséges elvégeztetni megfelelő szakemberrel. Ügyelni kell arra, hogy a pata a növekedése során szabályos alakú maradjon, esetleg azzá váljon. A rendszeres körmözéssel sok rossz pataalakulás, sőt, lábszerkezetbeli probléma orvosolható bizonyos mértékig.

Lényeges, hogy a pataszabályozás esetén inkább körmöztessünk sűrűbben, de mindig csak piciket korrigálva, nehogy az inakat károsítsuk a mesterségesen megváltoztatott erővonalak miatt.

A patát ajánlatos rendszeresen (hetente, hetente egy-két alkalommal) patazsírral vékonyan bekenni, hogy óvjuk a kiszáradástól. Az arra való hajlamban nagyok az egyedi eltérések, és nagyban befolyásolja a talaj is.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)

Helyes pataápolással sok szabálytalan lábvégállás, hibás lábszerkezet javítható, sok esetben végleg el is tüntethető a hiba. Minden jármódban, főleg váltakozó sík és dombos legelőn vagy terepen kiadósan mozgatott csikó patája és lábállása a kívánalmaknak megfelelően alakul.

A csikót egészen fiatalon szoktassuk a patafeladáshoz, a patatisztításhoz. Így minden ellenkezés nélkül tűrni fogja majd a pata reszelését, faragását, amellyel a túlnőtt szarutól szabadítjuk meg.

Ha ezt elmulasztjuk, akkor töredezik, repedezik a pata túlnőtt szaruja és az egyébként szabályos lábvég is hibás formát vehet fel.

A csikók pataápolását annyiszor végezzük, ahányszor szükséges, de főleg télen és kihajtás előtt ügyeljünk a pata rendbehozatalára.

A ló patafalának szaruja egy hónap alatt 4-13 mm-t nő.

Gyorsabb a növekedés a hátulsó patán, mint az elülsőn. A növekedést elősegíti a mozgás, különösen a patkolatlanul végzett mozgás.

A patát naponta tisztítsuk meg, a nyírbarázdákból, a talpról a trágyát, a sarat fakéssel távolítsuk el, a patát gyökérkefével súroljuk tisztára. A sáros, piszkos talp, a tisztátalan, erősen trágyás alom a nyírrothadás melegágya. A lemosott patát töröljük szárazra.

A megtisztított patát nedves időben kiszáradás után, száraz időben kiszáradás előtt kenjük be vékonyan sózatlan patazsírral, vazelinnel, a szarutalpat és a nyírt savmentes fakátránnyal.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

Betegségek, okok, tünetek, kezelésük

Patahenger-gyulladás

A nyírcsonton s a mély ujjhajlító ínon fellépő heveny vagy idült gyulladás. Észlelésekor mindjárt pihentetni kell a lovat, a csikót és igyekezni kell a baj okát felderíteni, amely igen sokféle lehet.

Heveny formáját a túlzott megterhelés okozhatja, akár vágtában, ugrásban, különösen mély talajon.

Az idült forma lassan, észrevétlenül fejlődik ki. Minden olyan behatás elősegítheti, amely a pata hátulsó harmadának, sarokfali részének fokozott megterhelését okozza, így a hegyesszögű pata, a túl rövid sarokfalak, rövid patkószárak. Az elülső végtagon gyakoribb az elváltozás.

A beteg lábával nem szívesen tolja el magát a ló, ezért ezzel rövidet lép.

A patahenger-gyulladás csökkentésére a patahenger megterhelését kell szabályozni, sarokfalmeghagyással, hátrafelé vastag szárú patkóval, patkósarok-becsavarással stb.

Rachitis

A rachitis a választás utáni, főleg az éves korú csikók ásványianyag-forgalmi megbetegedése. A csontosodás, a csont szilárdsága nem megfelelő, s az izületi végek megduzzadnak, különösképpen a csüd és a pataizület porccal érintkező része, súlyosabb esetben a bordavégek is.

A megfelelő ásványianyag-egyensúly és a D3-vitamin adagolása, elejét veszi a bajnak.

A kifejlődött betegség gyógyítása hosszan elhúzódó folyamat. Ezért prevencióképpen ügyeljünk arra, hogy ásványi anyagokban gazdag, változatos szénaféléket adjunk, ezzel elejét vehetjük a betegség kialakulásának.

Ha észrevesszük a rachitist, ne essünk kétségbe és ne tévesszük össze a későbbi korokban e tájon fellépő izületi vápával, amelynek az alapja csontszaporulat.

A rachitist tartós behatással, a takarmány rendezésével gyógyítani tudjuk, és teljesen nyomtalanul eltűnnek a lábvégek megvastagodásai.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)

A ló ápolásának többszörös jelentősége van, mikéntjét és gyakoriságát nagyban befolyásolja a használat módja. Általánosan elmondható, hogy azt a lovat, amelyiket nap mint nap lovagolunk vagy fogatolunk, azt nap mint nap illik ápolni is.

Pontosabban nem csak illik, de szükségszerű is, hiszen a munkában a ló megizzad, és a szerszám alatt, legyen az nyereg vagy hám, a szőr letapadva, összeragadva szárad meg, itt ugyanis a munka közben sokkal kevésbé szellőzik a bőr, és sokkal jobban izzad, mint egyéb testrészeken.

Ennek következtében, ha a következő használat előtt ezeket a bőrfelületeket nem ápoljuk megfelelően, és az összetapadt, leragadt szőrre nyergelünk például, akkor szinte biztos, hogy nyeregtörés lesz a következmény, ami hetekre kivonja a lovat a "forgalomból", amellett gyógykezelni is kell.

Valamikor, amikor a ló még katonai és gazdasági eszköz volt, természetes volt, hogy reggelente gondozója leápolja. Természetesen ez a fedezőménekre is vonatkozott. Lehetőleg abrakolás után, az abrakolás és a munka megkezdése közti pihenő időben történt, illetve történik helyenként ma is a lovak ápolása.

Az abrakolással egy időben nem szerencsés ápolni, mert sok ló ilyenkor nem veszi jó néven a zaklatást, és szeretnek általában egyedül enni. Előtte pedig pláne nem megy, hiszen akkor minden állat már az etetést várja.

A lóápolás alapvető eszközei: vakaró, gyökérkefe, porkefe, rongy, patatisztító. Először az összetapadt szőrfelületeket a gyökérkefével kikeféljük, azt csak finoman nyomva a bőrre, mert sok ló, különösen a vékonyabb bőrű fajták vagy egyedek, érzékenyek, csiklandósak. A lábakon esetleg megtapadt sarat szintén a gyökérkefével távolíthatjuk el. Ezután az egész testfelületet a porkefével alaposan áttöröljük, és a porkeféből a port a vakaróba "kihúzzuk".

A bádog vakarót lehetőleg ne használjuk közvetlenül a bőr dörzsölésére (bár ez bevett gyakorlat), mert azzal felkaparjuk azt a hámréteget, aminek szerepe a kültakaró bizonyos fokú védelme. (Különösen nem javasolt az éles marhavakarók használata!) Helyette használjuk a gumi vagy műanyag eszközöket. Ezután a szőrzetet áttöröljük egy tiszta, puha ronggyal.

A hosszú szőröket sörénykefével lehet szépen kifésülni, kíméletesen, lehetőleg minél kevesebb egészséges szőrszálat kitépve. Kiállítások, versenyek előtt lehet használni a ma már lovas boltokban kapható farok- és sörénykezelő spray-ket, amelyek segítségével a hosszú szőrök ápolás után egymástól elválva maradnak, és szép, dús hatást keltenek.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)

A lóápolás eszközei

A szalmacsutak

Kétféle szalmacsutakot készítünk: egy lazábbat és egy keményebbet. A lazább szalmacsutakkal az izzadt, felhevült lovat tisztítjuk. A kemény szalmacsutakkal pedig a száraz, de piszkos szőrt lazítjuk fel.

A szalmacsutak használata a következő: mindkét kezünkbe veszünk egy szalmacsutakot (vagy a lazát, vagy a keményet) és a ló nyakától kezdve a törzsön, a faron át a has alatt egészen a lábvégek végéig, a patáig, ledörzsöljük.

A szalmacsutak készítése és használata egyszerű. Lehetőleg hosszú szálú alomszalmából (a törekké aprított szalma nem megfelelő erre a célra) felveszünk egy marokra valót, megsodorjuk, és ezt a sodrott nyalábot meghajlítjuk.

A dörzsölés módszere az, hogy egyik kezünkkel szőrrel szemben, a másikkal szőr mentén széles kaszáló mozdulatokkal végigdörzsöljük gyors ütemben a ló egész testét. A csutakolás nem befejezett szőrápolás, hanem csak a kezdet. Ezt követnie kell az alábbi eszközökkel végzett ápolási munkáknak.

A lóvakaró

Kétféle kivitelben készül. Az egyik a szögletes lóvakaró, a másik a tepsivakaró (ovális formában). A szögletes lóvakaró bordázata éles, ezért ezzel a ló szőréhez nem szabad nyúlni. Sajnos a gyakorlatban, mivel a neve lóvakaró, azt gondolják és azért is veszik, hogy ezzel tisztítsák a ló bőrét és szőrét. Helytelen dolog, mert fájdalmas, sőt sebzést okozhat.

A szögletes bordázatú lóvakarónak az a rendeltetése, hogy a lókefével kiszedett port ezen húzzuk ki, tehát kitisztítjuk vele a lókefét és a port a bordázott vakaróból könnyen ki tudjuk rázni.

A tepsivakarónak nincs éle, hanem ovális formájú lemezekből készült. Kétféle kivitelben. Az egyik az ovális tepsivakaró, a másik az ugyanilyen kivitelezésű, de szívófejre készített. Az előbbivel lehet szőrt ápolni, az utóbbival pedig a gépi lóápolásnál szívatjuk ki a port.

A lókefe

A legfontosabb lóápolási eszköz. Sohasem egyedül használjuk, hanem mindig a vakaróval együtt. Az egyik kézben fogjuk a vakarát, a másikban pedig a tartószíjjal ellátott lókefét. Széles mozdulatokkal végigkeféljük a lovat a nyaktól a törzsön át a végtagokig, egészen a patáig, és a kefét sűrű mozdulatokkal az éles vakarán áthúzva tisztítjuk meg a szőrtől és a portól. Ha ezt nem tennénk, a lókefe hamarosan megtelik szőrrel és porral és már nem használható megfelelően a szőr és piszok eltávolítására. A vakarában összegyűlt port és piszkot a ló állása mögött a földre kiverjük. Ezzel kettős célunk lehet. Először látszik, hogy mennyi port szedtünk ki, másodszor pedig biztos, hogy kitisztítottuk a kefét, illetve a vakarát, tehát alapos munkát végeztünk vele.

A sörényfésű

A sörényfésűt mindig használhatjuk, de különösen nagy jelentősége lehet sáros, esős időben, valamint télen, hóolvadás idején. A hosszúszőröket, a sörényt, üstökszőrt, a farokszőröket a sörényfésűvel tudjuk megfelelően szétszedni és tisztán tartani. Sörényfésűnek legjobb a fából faragott alkalmatosság. Ilyet házilag is elő lehet állítani. A vásárolható sörényfésűk fémből készültek, amelyekkel nem lehet olyan jó munkát végezni, mint a fafésűvel. A faroknak a szétfésüléséhez a ló mögé állunk, kihúzzuk a farkát, óvatosan szólítva a lovat, hogy meg ne ijedjen és fel ne rúgjon, azután a farokrépától a farok végéig végighúzzuk többször a sörényfésűt.

A gyökérkefe

A kereskedésben kapható gyökérkefe arra a célra tökéletesen megfelel, amelyet a ló körül a tisztítás alatt el kell végezni: a csüdszőrök, a sörény, az üstökszőrök, a farokszőrök, valamint a lábvég és a pata tisztán tartására. Jó, ha a gyökérkefét időnként tisztítani tudjuk, mert különben eltömődik és már nem felel meg a hivatásának. Mielőtt a gyökérkefével a patát tisztítanánk, szükséges a trágyás részektől megszabadulni.

A patakés

Ez az az alkalmatosság, amelyikkel a trágyás patát és a földdel erősen szennyezett patát megtisztítjuk. Fából készült a kép szerint. Rendeltetése, hogy a talpnak a szaruját, a nyírágakat, a nyírtestet megtisztítsuk a trágyától, a sártól, a rászáradt földtől. Alkalmazni akkor kell, amikor az istállóból kivezetjük vagy bevezetjük a lovat. Ugyanis nincs szégyenletesebb jelenség, mint amikor a ló nagy trágyapapucsokban jön ki az istállóból. Ilyennek még akkor sem szabad előfordulni, ha fogatba fogjuk. Sokkal inkább elítélendő, ha bírálatkor, felvezetéskor ilyen trágyapapuccsal mutatják be a lovat.

A patakés ne tegyen kárt a patában, az érzékeny pártaszélen és a sarokfalon, ezért jobb, hogyha mindenképpen fából állítják elő. Házilag elkészíthető. A fém patakés rendszerint lyukkal ellátott, amelyikkel a patasarkokat lehet csavarni. Ez az egyetlen előnye, de jobb, hogyha erre külön kulcs áll rendelkezésre és nem a patakéssel végezzük ezt a műveletet.

A lóápolás eszközei: A) lókefe, B) vakaró, C) farokfésű fából, 
D) tepsivakaró, E) szívófejes tepsivakaró, F) patakés fából, 
G) flanel ruhadarab, H) tajtékkés, I) keményre vagy puhára sodort szalmacsutak

Puha flanel- vagy rongydarab

Az orr, a szájnyílás, a szem, valamint a végbél és a nemi szervek tisztántartásához mindig kéznél legyen puha flanel, száraz és nedves állapotban, esetleg szivacs. Ezekkel az említett testtájakat tartjuk tisztán. Külön flanel-darabbal az orrot, a szájat és a szemet és másikkal a végbél környékét és a nemi szerveket. A ló lekefélése után száraz flanellel szőrmentén végigtöröljük többször is az egész testét. Így lesz a szőr fényes, ápolt jellegű.

Tajtékkés

Rugalmas fémlap, amelynek a két vége fafogóval ellátott. Rendeltetése, hogy a habosra izzadt, vizes ló szőréből a tajtékot eltávolítsuk. Inkább a versenylovak tartásánál használatos ma. Pedig jó lenne, hogyha hidegvérű lovaknál is meghonosodna a tajtékkés használata, főleg téli időszakban, amikor ennek hiánya meghűlést okozhat.

A patazsír

Patazsír, vazelin, savmentes fakátrány ugyancsak eszköze a lóápolásnak. Ezeket a többi lóápoló eszközzel együtt dobozban, ajtóval ellátott kisszekrényben tartsuk. Így mindig kéznél vannak és nem vesznek el.

Porszívógépes állatápolás

Egyre terjed (inkább külföldön) a porszívógépes állatápolás. Ez tökéletes és gyors munkát eredményez. Sokan azért idegenkednek tőle, mert a csikó és a ló kevésbé szívleli. Ez tévedés, mert a gép zúgását az állat hamar megszokja és jól tűri. Előnye lehet még az is, hogy mivel alapos tisztogató munkát végez, nem kell mindennap használni, hanem csak szennyezettség szerint. A porszívóval ápolt lovat munkába állítás előtt elegendő pokrócdarabbal, flanelruhával letörölni.

Az állatápolásra készített speciális porszívók importcikkek. Ha ilyet nem tudunk beszerezni, a könnyebb típusú háztartási porszívót igen egyszerűen át lehet alakítani állatápolásra: a gépet hátracsatolhatóra alakítjuk és tepsivakaróval szívófejet teszünk rá, amellyel tökéletes munkát végezhetünk.

Az ősszel megnyúlt fedőszőröket és a beékelődött pehelyszálakat ne nyírjuk le - tavasszal levedli azokat a csikó, a ló. Csak akkor szabad (kell) ősszel megnyírni az állatokat, ha munka után mindig meleg istállóba kerülnek, s ott utóizzadás lépne fel. A hideg istállóban a megnyírt állat könnyen megfázhat.

A lábvégek legegyszerűbb s legjobb ápolása a lemosás. Ha a lemosást mindjárt a munka befejezésekor végezzük, akkor nem éri hűlés a lábakat, s a tiszta lábvégű állatokat száraz alommal felszórt helyükre vezetjük.

A hobbilótartók és a pónik kis gazdái az ápolást mindig maguk végezzék. Munkájuk rendszeres és azonos időbeosztású legyen. Így szokja meg a ló is és a rendszeres munkától nem idegenkedik.

Problémát jelenthet, hogy mikor ápoljuk az állatokat. Az ideges egyedeket mindenképpen abrakolás után ápoljuk. Ezek nem szeretik, ha abrakfogyasztás alatt zavarják őket.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)